HAJDUVILL

Elektromos GYORSFŰTÉSEK fürdőszobába

Fürdőszobai elektromos gyorsfűtések, elektromos infra gyorsfűtő és ventilátoros készülékek


Fürdőszobai elektromos gyorsfűtések, gyorsfűtés, infrafűtés, ventilátoros törölközőszárítóhajduvill elektromos fűtések webshop, webáruház

Fürdőszobai gyorsfűtő készülék ott szükséges, ahol a fürdőszobáját napközben nem használja vagy az alapfűtés mellett – pl. gyermekfürdetéskor –  fontos lehet a hőmérséklet gyors emelése vagy az azonnali kellemes hőérzet. Ez az elektromos fűtőtest azonnal képes óriási hőt közölni a környezettel, tehát Önnek csak akkor érdemes bekapcsolnia, amikor a fürdőszobát használja.

Ha csak a fűtés jellegét vizsgáljuk, tulajdonképp még egy konvekciós fűtőtest is gyorsfűtésnek mondható, ha az adott helyiség hőigényéhez mérten kellően túlméretezzük. Így bekapcsolás után a lehűlt helyiség viszonylag gyorsan eléri a kívánt hőmérsékletet. Persze egyszerűbb megoldás az infrafűtés alkalmazása, ahol a teljesítmény mellett a jobb hőérzet is belejátszik a gazdaságosságba és a helytakarékosság sem utolsó szempont egy kicsi fürdőszobában, ha pl. nincs hely a falon.

Több megoldást kínálunk, ha az elektromos gyorsfűtések használata a cél.

Itthon is rendkívül népszerű az 5 év garanciás, helytakarékos és hangtalanul működő norvég halogénsugárzó!

Norvég halogénsugárzó, VR infra gyorsfűtésGLAMOX VR – A fürdőszobákban általában kevés hely áll rendelkezésre fűtőpanel elhelyezésére – a halogénsugárzók ajtó fölé, vagy máshová a helyiség mennyezetéhez közeli helyen kiválóan elhelyezhető.

Ez az elektromos infra hősugárzó percek alatt képes nagy hőt közölni a környezettel, és kellemes hőérzetet is ad a működés folyamán. Tehát Önnek csak akkor (röviddel előtte) érdemes bekapcsolnia, amikor a fürdőszobát használja.

Négy teljesítmény fokozatban használható, azaz kisebb fokozaton állandóan is mehet, tartva egy alaphőmérsékletet. Glamox VR vagy ADAX VR széria néven forgalmazzuk.

 Ellenáll a párának, biztonságos, kimondottan vizes helyekre tervezték.

Ritkán használt helyiségekben is jól alkalmazható (raktáriroda, WC, öltöző, szociális helyiség).

Kapható 500, 750 és 1000 Wattos kivitelben, melyekkel teljesítménytől függően kb. 2-8 m2-es fürdőszobát tarthatunk melegen a fürdés alatt átlagos hőszigetelésnél. Hálózati kábellel, dugvillával szereltek, 5 év garanciával.

FONTOS: nem állandó fűtésre tervezték, csak időnkénti használatra.

BEHA KRB – norvég elektromos infra gyorsfűtés

Teljesen a GVR halogénsugárzóhoz hasonló felépítésűek és tulajdonságúak a BEHA KRB norvég elektromos gyorsfűtések.

Ugyanolyan teljesítményekben (500w, 750W, 1000W) áll rendelkezésre, de nem egy, hanem 2 infra fűtőbetét sugároz és nincs hálózati bekötő szett hozzá! Hatásfok szempontjából nem nyújt többet a tapasztalat szerint, mint a Glamox – Adax VR szériája.

ENERGOTECH ENERGOINFRA – svéd elektromos gyorsfűtések

svéd energotech infra gyorsfűtésekHasonlóan a norvég VR sorozathoz, fürdőszobai gyorsfűtésre is remekül használható a  ENERGOTECH EnergoInfra svéd hősugárzó szériája.

Az inox acél testben izzó acélötvözet betét még gyorsabban is felmelegszik, mint a norvég sugárzó!

A svéd elektromos gyorsfűtések különlegessége, hogy teljesítményükhöz képest hosszú a fűtőtest. Például az 1000W-os acélötvözet vonalizzós készülék csaknem 120 cm, így egyenletesebben kapjuk az infrafűtést, mint a másik fürdőszobai gyorsfűtő készüléknél.

Nincs hálózati kábel, nekünk kell bekötni!

Az EnergoInfra EIR széria 500w, 1000W és 1500W teljesítményben rendelhető vagy vásárolható raktárról általában. (vásárláshoz katt a képre)


Noirot Corelia – francia gyorsfűtés a NOIROT gyártól

Corelia ventilátoros gyorsfűtésA beépített termosztátos Noirot CORELIA elektromos törölközőszárítós fűtőtest segítségével biztosítható akár nagy alapterületű fürdőszoba önálló fűtése is.

A hagyományos törölköző szárítókhoz képest extrém gyorsan fűti fel a helyiséget így tökéletes választás, akkor is ha csak időszakosan szeretnénk a helyiséget magas hőmérsékletre fűteni (pl.: baba fürdetés).

Az ergonomikus design jól mutat modern és klasszikus környezetben is.

Beépített digitális termosztátjával a CORELIA kitűnik a hagyományos törölközőszárítók közül.

Nem izzószálas, hanem az igényes konvekciós fűtőtesteknél megszokott lamellás  alumínium blokk fűtőbetéttel rendelkezik, amely által termelt hőt ventilátor forgatja be a helyiségbe rendkívül gyorsan. Igazi fürdőszobai gyorsfűtő!

Beépített termosztát, ablaknyitás érzékelő, gyermekzár funkció és ERP kompatibilitás is jellemzi!

Vásárláshoz, árakhoz  katt a képre!


További gyorsfűtő készülékeink részletesen, megrendelhetően

hajduvill elektromos fűtések webshop, webáruház

 

Item added to cart.
0 items - Ft
Kérem ne másoljon az oldalról!